2018. június 18.
Magyar English Deutsch
 

Letölthetőek az új kerettantervek alapján készült helyi tantervi ajánlásaink!

Elkészítettük a helyi tantervi ajánlásokat a NAT 2012 és a hozzá kapcsolódó kerettantervek alapján, segítve ezzel az Önök munkáját. A helyi tantervek beadási határideje március 31., eddig a határidőig módosíthatóak. A pedagógusoknak jogukban áll valós szakmai szempontok alapján szabadon választani az új tanterv szerint elkészült, akkreditálásra benyújtott, kipróbálható tankönyvek közül.

Helyi tantervi ajánlások az új kerettantervek alapján:

Biológia – Mindennapok tudománya (A változat)

Biológia – Út a tudáshoz (B változat)

Biológia (szakközépiskolai alap óraszám)

Fizika – Mindennapok tudománya (4-, 6- és 8-osztályos gimnáziumi A, valamint az 1 órával emelt szakközépiskolai A és az alap szakközépiskolai kerettantervek)

Fizika – Út a tudáshoz (4-, 6- és 8-osztályos gimnáziumi B, valamint az 1 órával emelt szakközépiskolai B kerettantervek)

Földrajz - Mindennapok tudománya (4-, 6- és 8-osztályos gimnáziumi alap, valamint a szakközépiskolai emelt kerettantervek)

Kémia – Mindennapok tudománya (szakközépiskolai alap kerettanterv)

Kémia – Út a tudáshoz (4-, 6- és 8-osztályos gimnáziumi B, valamint az 1 órával emelt szakközépiskolai B kerettantervek)

Magyar nyelv – Mindennapok tudománya (gimnáziumi és szakközépiskolai kerettantervek) - heti 1,5 óra 9. évfolyamon

Magyar nyelv – Mindennapok tudománya (gimnáziumi és szakközépiskolai kerettantervek) - heti 2 óra 9. évfolyamon

Matematika – Mindennapok tudománya (4-osztályos gimnáziumi és szakközépiskolai alap kerettantervek)

Helyi tantervi ajánlás a studio d NEU tankönyvsorozat A1, A2 és B1 kötetéhez

Helyi tantervi ajánlás - német mint első idegen nyelv középszintű érettségi kimenettel (studio d NEU)

Helyi tantervi ajánlás - német mint első idegen nyelv emelt szintű érettségi kimenettel (studio d NEU)

Helyi tantervi ajánlás - német mint második idegen nyelv középszintű érettségi kimenettel (studio d NEU)


Tanmenetek az új kerettantervek alapján:

Fizika 9. – Út a tudáshoz (4-, 6- és 8-osztályos gimnáziumi B, valamint az 1 órával emelt szakközépiskolai B kerettantervek)

Matematika 9. – Mindennapok tudománya (4-osztályos gimnáziumi és szakközépiskolai alap kerettantervek)


Témafelosztás az új kerettantervek alapján - 9. évfolyam

Fizika 9. – Mindennapok tudománya
A 4-, 6- és 8-osztályos gimnáziumi A, valamint az 1 órával emelt szakközépiskolai A és az alap szakközépiskolai kerettanterveknek megfelelően készült.
Fizika 9. – Út a tudáshoz
A 4-, 6- és 8-osztályos gimnáziumi B, valamint az 1 órával emelt szakközépiskolai B kerettanterveknek megfelelően készült.

Földrajz 9. – Mindennapok tudománya
A 4-, 6- és 8-osztályos gimnáziumi alap, valamint a szakközépiskolai emelt kerettanterveknek megfelelően készült.

Kémia 9. – Mindennapok tudománya
A szakközépiskolai alap kerettantervnek megfelelően készült.
Kémia 9. – Út a tudáshoz
A 4-, 6- és 8-osztályos gimnáziumi B, valamint az 1 órával emelt szakközépiskolai B kerettanterveknek megfelelően készült.

Magyar nyelv 9. tankönyv – Mindennapok tudománya
A két kötet a gimnáziumi és szakközépiskolai kerettanterveknek megfelelően készült

Matematika 9. – Mindennapok tudománya
A 4-osztályos gimnáziumi és szakközépiskolai alap kerettanterveknek megfelelően készült.

studio d A1 – Német nyelv
A tankönyvcsalád első kötete most az új gimnáziumi és szakközépiskolai kerettantervnek is megfelelő, átdolgozott kiadásban, kibővített tartalommal jelenik meg.

Létrehozás dátuma: 2013. április 18.
Utolsó módosítás: 2013. április 18.

Válogassatok az érettségire és nyelvvizsgára felkészítő köteteink közül! Számos kiadványt találhattok, melyek segítségetekre lesznek a gyakorlásban, a tudásotok elmélyítésében.

Modern és innovatív szótárak: naprakész szókinccsel. Elsősorban magyar anyanyelvű felhasználóknak.

Útiszótáraink hasznos útitársai lehetnek a világ bármely országában. Az útikönyvek leírásaival előre megtervezheti a kirándulások útvonalait, illetve a városnézést.

Kellemes és hasznos elfoglaltságot kínálnak a külföldön már nagy sikert aratott regények. Az olvasás megszerettetésére, a szabadidő izgalmas eltöltésére kínáljuk sorozatunkat.

Kreatív, kézügyességet fejlesztő hobbikönyvek széles választékát kínáljuk. Lelje örömét egy-egy vidám figura, ékszer vagy kép létrehozásában!

Naptáraink megkönnyítik az iskolai adminisztrációt, illetve átláthatóvá teszik mindennapi teendőit.

A GOP-2.2.1-09/1-2009-0361 projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Bővebben

A DAOP-1.1.1/E-10-2010-0090 projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Bővebben